Azt kell megvédenünk Európában, amit már elértünk
2017. október 24.
Európában nem új nagy terveket kell kovácsolni, hanem meg kell védenünk azt, amit már elértünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban.

A Passauer Neue Presse című lap által Európa-szkepszis – Miért van szükségünk Európára címmel rendezett pódiumbeszélgetésen a kormányfő a megvédendő eredmények között említette Helmut Kohl egykori német kancellár „nagy álmát”, a schengeni rendszert és a szabad munkaerőáramlást. „Mindenfajta tervek vannak”, de közben „nem nézünk a lábunk elé” – tette hozzá.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak fontos Európa sikere, mert mi magyarok évszázadokon át védtük Európa keleti határait, „sok véráldozatot hoztunk” a kontinensért. Másrészt annak idején tudtuk, hogy ha a kommunisták hatalmát meg akarjuk dönteni és a szovjeteket ki akarjuk küldeni, ezt csak akkor lehet, ha e mögött egységes európai akarat van, vagyis a magyar szabadság és függetlenség, valamint Európa újraegyesítése „ugyanaz a történet” – magyarázta. Megjegyezte: a közép-európaiak szerint ma nem nagy álmokkal van teendőnk – bár azokkal is törődünk -, hanem meg kell védeni, amit már elértünk.

Úgy látja, erős Európa csak úgy jöhet létre, ha erősek a tagállamok, és mindenkinek a saját országát kell rendbe tennie, megerősítenie, ebből lesz erős Európánk.

A migránsválságról szólva kifejtette: nem lehet befogadni egy országba új népcsoportokat, ha ezt az ott élők nem akarják; tudomásul kell venni, hogy a magyar emberek nem akarnak hozzájuk képest különböző népcsoportokat befogadni. Mint mondta, ha ez így van, neki az a dolga, hogy a magyarok akaratának érvényt szerezzen, ez a demokrácia lényege.

A jövőben várhatóan több tízmillió ember hagyhatja el a szülőföldjét, kérdés, hogyan tekintünk e folyamatra: „megadjuk-e magunkat neki, vagy meg akarjuk fékezni” – magyarázta. Közölte: erre a kérdésre mindenki egyforma választ ad, kivéve Európa, mert miközben az Egyesült Államok, Ausztrália, Kína, Oroszország, a Perzsa-öböl gazdag országai szigorúan védik határaikat, Európa „kinyitja a határait”.

Orbán Viktor kijelentette: minden európai országnak joga van eldönteni, milyen választ ad erre a kihívásra, a magyarok azt mondják, megvédik a határaikat.

Közölte: több európai ország is úgy képzeli el a jövőjét, hogy olyan népcsoportok is élnek ott, amelyek máshonnan jöttek, más hátterűek, és „majd együtt jól fognak élni”. De Magyarország úgy döntött, ezt nem akarja, nem akar máshonnan érkező, más kultúrájú népcsoportokat. Inkább a segítséget kell odavinni, ahol arra szükség van, nem a bajba jutott embereket kell idehozni – magyarázta.

A kormányfő megjegyezte: Magyarországon több ezren teljesítenek szolgálatot jelenleg is a határon, egymilliárd eurót költöttünk határvédelemre saját forrásból, ezért „nekünk ne adjon leckét senki szolidaritásból”, hiszen mindezzel nemcsak Magyarországot, hanem például Németországot is védjük.

Kitért rá: sosem fogadunk el semmilyen jogi szabályozást, amely el akarja venni azt a jogot a magyar szuverenitásból, hogy eldöntsük, ki tartózkodhat az országban. Az EU asztalán van a menekültügy reform, az a javaslat, hogy legyen egy állandó, kötelező, felső korlát nélküli szétosztási rendszer – közölte.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Magyarország korábban azért nem fogadta el 1200 migráns befogadását, mert tudta, hogy ez a „trójai faló”, és ha egyszer megengedjük, hogy más mondja meg, ki tartózkodhat Magyarországon, később nem tudjuk visszavenni ezt a jogot – mondta.

A kormányfő szerint míg Magyarország igyekezett megvédeni a határát, egyes civil szervezetek a törvénytelen határátlépésben segédkeztek. A beszélgetésen egy Soros György tevékenységét firtató kérdésre Orbán Viktor azt mondta: hatalmas nemzetközi civil hálózat kapcsolódik a nevéhez, és „miközben mi a határ megvédéséért küzdöttünk”, ezek a szervezetek megtámadták a katonákat, segítették az illegálisan belépő migránsokat, segédkeztek a törvénytelen határátlépésekben, és mindez nem fogadható el.

Megjegyezte: a legtöbb ország, ahol nincs euró, a csatlakozáskor vállalta a közös valuta bevezetését, így nem az a kérdés, hogy csatlakozik-e Magyarország az euróövezethez, hanem az, hogy mikor és milyen feltételekkel.A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a visegrádi csoport (V4) nagy európai erőforrás, amely nem gondot okoz az Európai Uniónak, hanem hozzájárul a sikeréhez. Úgy fogalmazott, „a visegrádiak köszönik, jól vannak”, mert sikeres országok kapaszkodtak össze Közép-Európában. Ha időben felvették volna az unióba ezeket az országokat – a kilencvenes évek végén és nem 2004-ben -, a gazdasági válság sem így történt volna – vélekedett.

Elmondta: ha a V4-et leválasztanák és tőlük különálló intézményi világot hoznának létre, annak elsőszámú vesztese Németország lenne, mert megnehezedne a kapcsolata a visegrádi országokkal, és ott maradna olyan országokkal, amelyek pénzügyi bajban vannak és tőle várják a segítséget. Olyan Európa kell, amelynek súlypontjában Németország és Közép-Európa is ott van, „ezt építjük, a számok alapján nagyon sikeresen” – fogalmazott. Hozzátette: Magyarország és Németország mindig természetes szövetségesek voltak, „ennek megnyilvánulását látjuk most a gazdaságban”.

Fotó: Máthé Zoltán/MTI

Orbán Viktor szerint a populizmus elleni gyógyszer a siker, ha ugyanis a nem populisták sikeresek, nincs helye a populizmusnak. Kifejtette: Magyarországon azért nem sikeresek a populisták, mert nő a GDP, nőnek a bérek, lassan nincs munkanélküliség, és biztonság van.
Hangsúlyozta: Magyarországon demokrácia van, és ha az emberek akarnak valamit, a kormány megcsinálja, ha teljes foglalkoztatottságot szeretnének, a kormány dolga, hogy ez megvalósuljon, ha nem akarnak migránsokat, a kormány dolga, hogy megvédje a határokat. Ha demokráciát akarunk, a vezetőknek azt kell végrehajtaniuk, amit a nép szeretne – közölte a kormányfő.