Megosztás

Az EU békeprojekt, és most háború van Európában

Cernobbio, 2024. szeptember 6., péntek (MTI) – Az EU békeprojekt, és most háború van Európában – hangsúlyozta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Olaszországban, az idén 50. alkalommal megrendezett Cernobbiói Fórumon, hozzátéve: nem lehet figyelmen kívül hagyni sem a háborút, sem a migrációt.

A miniszterelnök kijelentette, ha az ukrajnai háborúban arra várunk, hogy mindkét fél számára elfogadható béketerv szülessen, akkor sosem lesz béke.

A kormányfő szerint nagyon kevés háború folyt úgy Európában, hogy nem volt kommunikáció a hadban álló felekkel, és ha nincs kommunikáció, akkor esély sincs arra, hogy a háború befejeződjön, ezért Ukrajnával és Oroszországgal is fenn kell tartani a kommunikációt.

Orbán Viktor kifejtette, hogy a béketeremtést nem béketervvel kell kezdeni. Először kommunikációra van szükség, aztán tűzszünetre, és csak az után lehet béketervet készíteni – magyarázta. A miniszterelnök kitért nyári körútjára is, melynek során Kijevet, Moszkvát, Pekinget és az Egyesült Államokat is felkereste. Azt mondta, azért indult békemisszióra, hogy felmérje a béke esélyeit, és az volt a benyomása, hogy jelenleg egyik fél sem akar békét, mert mindketten azt gondolják, hogy az idő nekik dolgozik.

A kormányfő hangsúlyozta: olyan nemzetközi környezetet kell teremteni, amely egyértelműen azt sugallja, hogy az egész világ a lehető leghamarabb tűzszünetet akar. Enélkül nagyon nehéz lesz meggyőzni a háborúban álló feleket, hogy mozduljanak el a béke irányába – jegyezte meg.

Orbán Viktor arról is beszélt, hogy a magyar kormány az uniós elnökség prioritásának a versenyképesség helyreállítását választotta, és ezzel kapcsolatban azt az álláspontot képviseli, hogy a politikai unió erőltetése csak ártana az uniós versenyképesség erősítésének.

A kormányfő úgy vélte, hogy újra kell gondolni az uniós zöldmegállapodást, mert eddig ez szembement az európai cégek érdekeivel és az üzleti logikával. Példaként hozta fel az unió közelmúltbeli döntését arról, hogy vámot vessenek ki a Kínában gyártott elektromos járművekre, és ezzel kapcsolatban a német autógyártók is úgy vélekednek, hogy ez nem egyezik az érdekeikkel. „Akkor minek csináljuk?” – tette fel a kérdést.

Emellett Orbán Viktor szerint csökkenteni kell a bürokráciát, kevesebb bürokratikus eljárásra és kevesebb bürokratára van szükség. A miniszterelnök azt is kiemelte, hogy vissza kell csábítani Európába a befektetéseket, mert ma az a tendencia, hogy az európai vállalatok is inkább Észak-Amerikában és Kínában ruháznak be Európa helyett, mivel itt nem elég vonzóak a feltételek.

Az integráció szorosabbra fonását érintő kérdésre válaszolva Orbán Viktor leszögezte: az egységes piac terén még fokozottabb együttműködésre van szükség, azt tovább kell erősíteni, amennyire csak lehet, politikai unióra azonban semmi szükség, azt „el kell felejteni”, mert azzal halálos csapást mérnénk az EU-ra a versenyképesség tekintetében.

„A politikai unió egyfajta dezintegrációs faktor” – fogalmazott a kormányfő. Hozzátette: ahol viszont fontos lenne kialakítani az integrációt, az a védelem területe.

Orbán Viktor hangsúlyozta: a politikai kihívások nem az általános, elismert európai értékek irányából érkeznek, azokról rendelkeznek az uniós szerződések, azok tekintetében nincsenek viták. Jelenleg a háború, a migráció, a gender és a munkaalapú társadalom azok a témák, amelyek újraformálják Európában a politika színterét, ezek az igazi kérdések, és ezekre nincsenek közös válaszaink. Óvatosan kell kezelni a politikai unió ügyét, mert eltérnek a vélemények, és az integrációra törekvés itt inkább bomlasztó hatású lehet – fejtette ki a miniszterelnök.

Orbán Viktor kiemelte, ha arra kényszerítenek minket, hogy összefogjunk olyan kérdésekben, amelyekben nem értünk egyet, akkor az szétszakítja az Európai Uniót; a migráció olyan ügy, amely szétfeszít.

Miért van rá szükségünk? – tette fel a kérdést a kormányfő. Komoly problémának nevezte, hogy Olaszországban és sok más országban probléma van azzal, hogy sok migránst engedtek be és most nehézségekbe ütközik, hogyan lehet velük együtt élni.

„De vannak olyan országok, amelyek soha nem léptek erre az útra. Mi soha nem engedtük be őket, így nálunk egyáltalán nincsenek migránsok, nulla” – jelentette ki Orbán Viktor.

Hangsúlyozta: nekünk nem az a problémánk, hogyan éljünk velük együtt, hanem az, hogyan ne engedjük be őket az országunkba. Ez két különböző kérdés és nem lehet a két különböző nehézséget ugyanazzal a politikai eszközzel kezelni.

Tehát sokkal jobb lenne a migrációval kapcsolatban, ha kimaradási lehetőséget biztosítanának azoknak az országoknak, amelyek nem szeretnék követni a közös migrációs politikát. Sokkal jobb lenne kimaradási lehetőséget biztosítani számukra, mint arra kényszeríteni őket, hogy összefogjanak és ezáltal az egész európai struktúrát szétfeszítsék a konfliktusok – mondta Orbán Viktor.

„A migrációról minden országban az embereknek és a választott vezetőknek kell dönteni, nem pedig valamiféle birodalmi központban, ezt mi soha nem fogjuk elfogadni” – jelentette ki Orbán Viktor.

KÖVESSEN
Megosztás

További hírek