Agyonnyomná a fejlesztéseinket, ha bevándorlóországgá válnánk
2018. március 9.
Orbán Viktor miniszterelnök szerint "agyonnyomná" Magyarországot, a fejlesztési terveket, a nyugdíjemelést, a családtámogatást, ha bevándorlóországgá válnánk, és mintegy 9 millió forintot ki kellene fizetni migránsonként.

A kormányfő pénteken a 8-as főút Várpalotát elkerülő szakaszának átadásán úgy fogalmazott: „lehetnek nekünk terveink útépítésre, fejlesztésre, zászlóshajókra, középvárosokra, modern falvakra, ha egyébként a forrásokat Magyarország fejlesztése helyett a migrációra kell költeni”, az ugyanis rengeteg pénzbe kerül.

Minden fejlesztés pénzügyi alapjai veszélybe kerülnek, ha ráerőltetik Magyarországra azokat a brüsszeli terveket, amelyek alapján bevándorlóországgá válna – mondta Orbán Viktor, hangsúlyozva: a rendelkezésre álló forrásokat inkább olyan célokra kell fordítani, amelyek az itt élő magyarok érdekét szolgálják. Megjegyezte, hogy például Ausztriában és Bajorországban a pénzügyi források hatalmas százalékát emészti fel „egy bevándorlóország felépítése”.

Szavai szerint Magyarország nem bírná ki, hogy évi körülbelül 100 milliárd forintot fordítson egy „bevándorlóország működtetésére”.
A mintegy 28 milliárd forintból megépült elkerülő úttal kapcsolatban a miniszterelnök kiemelte: jókora adósságot törleszthetnek vele Várpalota felé, hiszen a 8-as számú főút városi szakaszán napi 20 ezer jármű dübörgött át.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

Kontrát Károly, a térség fideszes országgyűlési képviselője és Campanari-Talabér Márta (Fidesz-KDNP) polgármester „addig jártak a kormány nyakára”, amíg el nem érték azt, amire a várpalotaiaknak szükségük van – fogalmazott, az út mellett példaként említve tanuszoda-építést, kórházfelújítást, iskolafejlesztést, valamint a Thury-vár felújítását.

Mint mondta, reméli, sikerült megvalósítani azt a célt, hogy a várpalotaiak ezentúl úgy élvezhessék kiváló földrajzi elhelyezkedésük előnyeit, hogy közben a hátrányoktól megszabaduljanak. Ráadásul az elkerülő a várost és térségét versenyképesebbé is teszi – fűzte hozzá a kormányfő, hangsúlyozva, hogy a modern világban a versenyképesség alapja a kiváló infrastruktúra.

Fotó: Koszticsák Szilárd/MTI

A mostani fejlesztés százezer ember életminőségén és rengeteg vállalkozás versenyképességén javít, az új útszakasz pedig elérhető közelségbe hozza azt a tervet, hogy a Székesfehérvár-Várpalota-Veszprém-tengely hamarosan a magyar gazdaság egyik zászlóshajója legyen – jelezte Orbán Viktor.

A miniszterelnök kifejtette azt is, hogy 2010 óta Magyarországon 670 kilométernyi új útszakasz épült hozzávetőleg 1200 milliárd forintból, 2022-ig pedig további 900 kilométernyi négysávos útszakasz készül majd el. Hozzátette, hogy emellett mintegy 4000 kilométernyi útszakasz újult meg.