A magyar nemzet csakis békében tud megmaradni
2022. június 27.
Ünnepi fogadást tartottak hétfő este a Karmelita kolostorban abból az alkalomból, hogy Erdő Péter Széchenyi-díjas katolikus teológus, bíboros, esztergom-budapesti érsek, Magyarország prímása, akadémikus, a Magyar Szent István Rend kitüntetettje június 25-én lett 70 éves - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

Orbán Viktor miniszterelnök köszöntő beszédében méltatta az egyházi vezető szolgálatát, és arra kérte Erdő Pétert, hogy továbbra is szeresse és támogassa Magyarországot, tüntesse ki figyelmével a világi vezetőket. „Tudjuk, hogy a járványok, a háborúk, a békétlenség korszakába léptünk, és nyilvánvaló, hogy ha nem lesz keresztény egység a béke és a keresztény örökség megvédése kérdésében, akkor el fogunk veszni. A magyar nemzet csak békében tud megmaradni, ehhez kérjük a bíboros úr, valamint katolikus, ortodox és protestáns testvéreink segítségét is” – hangoztatta a miniszterelnök.

Erdő Péter bíboros felszólalásában szintén a béke fontosságáról beszélt, azt mondta, most mindannyian a békéért imádkozunk, mert „minden ezen alapul”.